Népszerű bejegyzések

2012. szeptember 29., szombat

Az első hónap

Az első hónap (2012.08) igen eseménydús volt munkaügyileg, mert Georg, a főnök még a másik részlegen volt, így a tanácsadókon (Dali és Twan) kívül csak én voltam a Salesforce-on, így gyorsan kellett beletanulnom.
Persze egyre inkább elszállt a rózsaszín köd is, hogy mennyire nem tökéletes ez a rendszer sem, de hát ez van, melyik az? :)
A kollegák legalább rendesek, segítőkészek és szeretnek sörözni :)
A Zobelbe szoktak beülni hétfőnként sörözni, mondván: Montag kein Tag :)

Van új a nap alatt bőven

Megint hoztam a formám, 3 hónap eltelte után tudtam rávenni magam, hogy írjak... :)
Közben sok dolog történt. Sikerült az államvizsga, júli 24-én meg is volt a diplomaosztóm, szép volt, jó volt, utána otthon grilleztünk, Tomi szülei, Lizám és keresztszüleim ünnepeltek velünk.
Júli elején voltunk Bécsben papírt aláírni, WG-t megszemlélni. Nem vittem túlzásba, 2-t sikerült megnézni, abból szerencsér a 2. jó is lett.
Ugyan nem teljesen olyan feltételekkel, mint eredetileg akartuk, mert volt 2 havi kaució, de legalább a tulaj 2 hónapra lebontotta, tehát jófej volt.
26-án pedig már költöztünk is, Papa, Mama, Ákos, Andris jöttek velünk segíteni, Miki adott kisbuszt, így kicsit egyszerűbb volt és több hely is :)
1 hét még "munka nélkül", megnéztük a Schönbrunn Schlossparkot, nagyon szép!! Aztán augusztus 1., szerda reggel indult a munka.
Mivel már régen volt, hiányosak az ismereteim... arra emlékszem, hogy egyszerre bemutattak egy csomó embernek, persze nagy részének nem jegyeztem meg a nevét vagy arcát, képtelenség volt... :) Meg egész nap Training meetingen ültünk, felváltva németül-angolul. Eléggé elfáradtam agyilag és aztán még első este már Team-vacsora volt a Museumsquartier-en. Meg a Möbelbe is elmentünk 1 sörre még. Így haza is keveredtem fél 12-kor. Teljesen nulla voltam, azt se tudtam kb., fiú vagyok-e vagy lány...
Másnap már jobb volt, nem fáradtam el annyira az idegen nyelvtől, mint első nap. És elindult a szekér... :)

2012. június 28., csütörtök

Fejlemények az elmúlt fél évben

Sok víz lefolyt a Dunán január 5. (utolsó bejegyzés) óta.
Először átkerültem BPR projektre január végén a cégen belül. Akkor nagyon örültem neki, de a munka maga nem volt egy leányálom. Főleg gyakornokként...
Attila is elhagyta a céget, Levi megnősült, Nánim is Bécsben fog dolgozni jupppííí :) és Palinak főállása lesz :)
Én azóta teljesítettem a tárgyaimat, megírtam nagy nehezen a szakdolimat, amit kb. 4-esre értékeltek. Jövő kedden lesz az államvizsga, és ha Isten is úgy akarja, hogy meglegyen, akkor 23-24-én lesz a diplomaosztó.
És utána jön a nagy durranás... ugyanis felvettek Bécsbe Salesforce adminisztrátornak :)
A következőkben a blogom témája főként a bécsi átköltözés szervezéséről, ottani kis életünkről fog nagyrészt szólni. Már ha én marha írok... :)
Amúgy júli 14-21-ig megyünk Horvátországba is nyaralni Tomiékkal. Már nagyon várom! :)
Most keresgélek WG-t, mert a koli, amit Péter bácsi mondott sajnos nem jön össze. Írnom kellene még Korneliusnak is. Eddig találtam egy elég jó WG-t, de nem akarom elszólni magam, mert nagyon jó lenne ha összejönne (ismerve magam, ezek szerint úgyse fog összejönni...).
Na egyelőre dióhéjban ennyit.

2012. január 5., csütörtök

Szoszi új kutyusa

Azt el is felejtettem írni, hogy tegnap megismerkedtünk Szosziék új kutyuskájával. Nagyon tündéri (még, állítólag jó nagyra nő :))!
De beszéljenek a képek helyettem:

Cukorfalat:


Az új gazdival :)

2012. január 4., szerda

Áááááá Vigyázat lépcsőőőőő!!!

Megcsináltam a mai 20 perces Rubint Réka edzést combfeszesítés témában. Alig bírtam utána lemenni a földszintre a lépcsőn, kissé beálltak a combjaim... :)
Ennek azért örülök is meg nem is, mert érzem, hogy igenis küzdök, ugyanakkor előre félek, hogy holnap milyen izomlázam lesz, nyújtás ide vagy oda.
Folyt. köv. pénteken Nánival :) Ja és szólnom kell neki, hogy egyelőre Tomi meg szerintem a térdei meg bokája miatt hanyagolnia kéne a futást, mert megterhelő. De persze ezt Ő érzi, ha jól esik neki és nem fáj, akkor minden rendben :)


Egy rövid kis helyzetjelentés után rátérek a bővebb beszámolómra.
Kicsit csapongok a témákban, de ha már tél van és a kertről nem tudok sokat írni azon kívül, hogy nődögélnek a habanerok és a liliomfát jól elhanyagoltam locsolás szempontjából, de legalább a csíráztatás beindult (jóég, nem szűrtem le amit reggel beáztattam, na még azért is le kell mennem!).



Szóval megint próbálkozom az FlyLadyvel, egyelőre a rutinokat próbálom beégetni, meg a heti rutinokat és zónázást nagyjából próbálom betartani, meglátjuk meddig tart a lelkesedésem, remélem ezúttal tovább. A héten az előszobát kell kitakarítanom, ill. 1 órás gyorstakarítás, tervezés, antihalogatás, küldetésteljesítés, autó és táskapakolás, aztán a jól megérdemelt randi és pihenés van terítéken :)

Mindemellett ahhoz, hogy ilyen szexi kis FlyLady legyen belőlem és Nániból, rávettem, hogy kezdjünk el Updatezni. Ez "kódolvasást", távedzést, kölcsönös lelkesítést jelent :) Próbálunk az Update kódok alapján enni, ami egyébként eddig tetszik, mert sokmindent lehet enni vagy helyettesíteni más finomsággal. Remélem eredménye is lesz majd. A távedzést pedig skype-on keresztül műveljük, miközben Rubint Réka ugrál a képernyőn és biztat, egymást is támogatjuk, unszoljuk, lelkesítjük :) Remélem meglesz a gyümölcse :)

Ennyi volt a móka mára, majd remélem holnap folyt.köv. :)

Agrárforradalom egy debreceni hátsó kertben!

Találtam egy jó cikket a neten és mielőtt esetleg eltűnik, gyorsan elmentem :)
Forrás: http://civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/agrarforradalom-egy-debreceni-hatso-kertben/1231121853

2011-12-31 12:18

Debrecen – A csapókerti hobbikertész olyat lépett meg, amit eddig senki, a családot zöldséggel és hallal ellátó megoldása döbbenetesen olcsó, egyszerű, egészséges és működik! Hóban és fagyban is!



A tetthely (Fotó: magánarchíum)


A történet egy debreceni hátsó kertben indult, ahol a rengeteg nyári esőt követő gombabetegségek lerohasztották a zöldségeket, ám a gazda nem adta fel, és ötletelni kezdett. Végül egy zseniális megoldással rukkolt elő, ami minimális ráfordítással a zöldség mellett a családja halszükségletét is fedezi. A mikéntjét sokszor egyetemi tanárok sem értik teljesen, pedig a megoldás a természet tiszta logikáján alapul, ráadásul az emberiség meglehetősen homályos jövőképéhez is ad egy reménysugarat.

„Amikor elvitte a kertemet a sok gomba, elkezdtem a neten fóliasátrak után kutatni” – meséli az egyébként online-marketing menedzserként dolgozó Gönczi Péter. „Véletlenül akadtam a napfénnyel fűtött passzív üvegházra, ám erről alig csordogáltak az infók a világhálón.” Talált viszont egy videót is, amit nem igazán értett: „halak úszkáltak egy tartályban, mellettük meg kavicsban nőtt a saláta…”


A megoldást a természet adja

A kérdőjelek hamar felkiáltójelekké változtak a 34 éves, kétgyermekes családapában, amikor rájött, hogy mire bukkant rá. A videón ugyanis a világon még alig elterjedt akvapóniát mutatták be, ami az intenzív tartályos haltenyésztés (akvakultúra) és a föld nélküli növénytermesztés (hidropónia) egyesítéséből jött létre. Nagyszerűségét és egyszerűségét az adja, hogy a két rendszer hátrányait előnnyé kovácsolja, ezáltal egy természetes és meghökkentően olcsó működést biztosít.

Mindkét folyamat önmagában is hatékony és ennek megfelelően elterjedt, ám mindkettő hatalmas költségekkel jár. „A hidropóniában a növények föld nélkül vízben nevelik, az összes szükséges tápanyagot műtrágyával viszik be a vízbe. A nagyáruházak zöldségei a sár nélküli gyökerekkel mind innen származnak, tehát működőképes a dolog. Viszont a több száz köbméter vizet időnként cserélni kell, a leengedett vizet külön kezelni is kell, mielőtt a környezetbe visszaengedhető. Az akvakultúra is egyre terjed a tengeri halászat visszaszorulásával. Az intenzív halászatok is rendszeres vízcserével működnek a megfelelő vízminőség megőrzése érdekében, sőt a tartályok vizét gyakran fűteni is kell.”

Az akvapóniában a fent felsorolt összes költségtényező megszűnik egy természetes körfolyamat által. „A halak ürülékét tartalmazó víz az ammóniát nitráttá alakító baktériumoknak köszönhetően a növények számára fontos tápanyaggal telítődik. A haltartály tehát odakerül a kavicságy mellé, és a belőle érkező víz öntözi a növények kavicságyát. Utóbbiak szépen növekednek tőle, ráadásul megtisztítják a vizet. A növényektől visszaforgatott víz így a halak számára kiváló minőségű és oxigéndús lesz.”


„Ha ennyire logikus, akkor hogy a viharban nincs ilyen nálunk?!”

Ez a cikk már ezen a ponton megérdemelne egy pár perces szünetet, egy kávét és némi elgondolkodást, ám a java csak ezután jön. A debreceni hobbikertész ugyanis ezt a rendszert egyedülálló módon egy passzív üvegházban kezdte el működtetni.

„Az akvapónia a nálunk melegebb éghajlatú területeken jelent meg, ahol a téli működtetése sem jelent gondot. Én viszont akárhogy is számoltam, nem tűnt kizártnak, hogy ezen az éghajlaton is meg lehet oldani egy passzív üvegházzal.” Mivel utóbbi módszerre is csak alig-alig akad fellelhető példa, nem volt egyszerű előre tervezni a folyamatot. „Számolgattam a napsugarak hajlásszögétől kezdve, a napos órák számán át a kinti hőmérsékletingadozáson keresztül minden paramétert, mert bár valamilyen szinten le volt írva, nem volt konkrét adatsor, főleg a mi klímánkra nem. Többször végigzongoráztam mindent, és bár halálosan logikusan összeállt a dolog, éppen emiatt gyanakodtam. Ha ennyire logikus, akkor hogy a viharban nincs ilyen nálunk?!”

Télen magát fűti!

A gyanakvást végül elsöpörte a vállalkozó kedv - „Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent, egy télen magát fűtő, nyáron magát hűtő üvegház a hátsó kertben, amiben nulla erőfeszítéssel halakat nevelek, és zöldséget termelek…” - idén márciusban a barátai segítségével felépítette a 22 négyzetméteres üvegházat, melynek csupán a déli oldala van üvegből, a többi szigetelt. A napfényből érkező hő tárolását az északi falon elhelyezett vízzel teli hordók biztosítják. Az üvegházba bekerült egy haltartály 50 szivárványos pisztránggal, a vizet egy régi szivattyú mozgatja a növények alatt levő 30 centis kavicságyba, és vissza. Szinte minden újrafelhasznált anyagból készült, így az elindulás nem jelentett az átlagember számára elérhetetlen beruházást.


Két-három év alatt megtérül, a munkaigénye minimális

Bár a kevés napsütés miatt a legnehezebb időszaknak tűnő télből még két hónap hátra van, a debreceni akvapónia eddig kiválóan vizsgázott, az üvegház fűtés nélkül hozta a megfelelő klímát, mind a halak, mind a növények számára. „Kezdetben a feleségem nem igazán lelkesedett az ötletért, de azóta érezhetően megbékélt vele, hiszen a rendszer garantáltan vegyszermentes, kiváló minőségű paradicsommal, paprikával, hagymával, retekkel, salátával, káposztával fedezi a család zöldségszükségletét télen-nyáron. Emellett fűszer- és gyógynövényeket ad, és heti egy halétkezést is biztosít.”

Gyomlálás, kapálás, locsolás nincs!

A ráfordított költségek javát a szivattyú adja, az üzemeltetése havi 3500 forintra jön ki. A rendszer egyetlen külső tényezőjét jelentő haltáp még ennél is kevesebbe kerül, a párolgás miatti vízveszteséget pedig esővíz pótolja. A pisztrángok Lillafüredről érkeztek, és várakozásoknál gyorsabb növekedésük mutatja, jól érzik magukat. „Számításaim szerint a beruházás két-három év alatt megtérül ezekkel a paraméterekkel, a napi munkaigény pedig minimális. Gyomlálás, kapálás, locsolás nincs. Az ültetés csak annyi, hogy magot a kavicságy tetejére szórod, vagy ha palánta, akkor széthúzod a kavicsokat, és bedugod a palántot, visszahúzod a kavicsot és kész. Egyébként pedig reggelente munka előtt bejövök, beszórom a haltápot, megnézem, hogy mozog-e a szivattyú, és csókolom, másnap reggel jövök újra…”

Kínában „divat”

Gönczi Péter hangsúlyozza, hogy az akvapónia nem a haltenyésztésből és a föld nélküli növénytermesztésből fejlődött ki, hanem sokkal inkább egy visszatérés az eredeti természetes folyamathoz. „Kínában a mai napig ráeresztik a pontyot az elárasztott rizsföldekre, hogy a kártevőket, a hulladékot és az algát takarítsa el, másrészt hogy trágyázza meg a vizet, amitől jobban nő a rizs. De ugyanez a folyamat működött a régi Magyarországon az ártéri fokgazdálkodással. Az egész rendszert a természet találta ki, sőt ez maga a természet, emiatt tökéletes.”

A történet ezzel korántsem teljes, hiszen a módszer végiggondolása jó néhány távlatot nyit meg, jó néhány fajsúlyos kérdéssel - az ötlet debreceni kivitelezője nem is zárkózott el ezek megválaszolásától, így hamarosan ezeknek is teret adunk itt a Civishíren!