Megint hoztam a formám, 3 hónap eltelte után tudtam rávenni magam, hogy írjak... :)
Közben sok dolog történt. Sikerült az államvizsga, júli 24-én meg is volt a diplomaosztóm, szép volt, jó volt, utána otthon grilleztünk, Tomi szülei, Lizám és keresztszüleim ünnepeltek velünk.
Júli elején voltunk Bécsben papírt aláírni, WG-t megszemlélni. Nem vittem túlzásba, 2-t sikerült megnézni, abból szerencsér a 2. jó is lett.
Ugyan nem teljesen olyan feltételekkel, mint eredetileg akartuk, mert volt 2 havi kaució, de legalább a tulaj 2 hónapra lebontotta, tehát jófej volt.
26-án pedig már költöztünk is, Papa, Mama, Ákos, Andris jöttek velünk segíteni, Miki adott kisbuszt, így kicsit egyszerűbb volt és több hely is :)
1 hét még "munka nélkül", megnéztük a Schönbrunn Schlossparkot, nagyon szép!! Aztán augusztus 1., szerda reggel indult a munka.
Mivel már régen volt, hiányosak az ismereteim... arra emlékszem, hogy egyszerre bemutattak egy csomó embernek, persze nagy részének nem jegyeztem meg a nevét vagy arcát, képtelenség volt... :) Meg egész nap Training meetingen ültünk, felváltva németül-angolul. Eléggé elfáradtam agyilag és aztán még első este már Team-vacsora volt a Museumsquartier-en. Meg a Möbelbe is elmentünk 1 sörre még. Így haza is keveredtem fél 12-kor. Teljesen nulla voltam, azt se tudtam kb., fiú vagyok-e vagy lány...
Másnap már jobb volt, nem fáradtam el annyira az idegen nyelvtől, mint első nap. És elindult a szekér... :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése